Munay Ki - Földörző Beavatás

 

Mi az a Munay Ki?

A Munay-Ki az inkák leszármazottjaitól, a perui Andok őshonos népeitől származó Kilenc Rítusú Sámán Beavatás. A Munay-Ki egy quechua (Peru és környékén beszélt őshonos nyelv) szóból származik, és azt jelenti „Szeretlek”.

Munay-Ki egy kilenc lépéses folyamat a múlt sérelmeinek gyógyítására: amik nemcsak gyerekkorbeli, de karmikus és ’előző életbeliek’ is lehetnek. A Munay-Ki megtisztítja a Fénylő Energia Mezőnket (Auránkat) az úgynevezett lelki salakanyagoktól, amiket e múltbeli traumák hagytak hátra. Ezen sebek megtisztítása után, (amiket esetleg már sok életen át cipelünk) szabadok lehetünk, hogy azzá váljunk, akik igazán vagyunk, az új emberi faj, a ’Homo Luminous’.

A Rituálék az emberi evolúció következő lépcsőfokaként szolgálnak, melyek idegpályánkat átrendezik és összeegyeztetik, hogy egy magasabb szintre emeljük az emberi tudatosságot.

A Munay-ki beavatást Dr. Alberto Villoldo orvosi antropológus és pszichológus hozta el a világnak, aki megkapta az Andokban élő sámánok beavatását.

Alberto több, mint huszonöt évet töltött a perui inka és maja hagyomány tanulmányozásával, az Andok hegyvidékének eldugott helyein és az Amazonas dzsungelében.

Alberto mesterei, a “Laika”-nak nevezett sámánok évszázadokon át rejtett életet éltek, hogy tudásukat átmentsék az inkvizíció és a történelem számos más elnyomó hatalma elől, amelyek a földjükön (és az egész világon) hódítottak, s csak az elmúlt néhány évtizedben váltak újra láthatóvá, hozzáférhetővé, hiszen próféciáik szerint “az új világ sámánjai nyugatról jönnek majd”, s a világ egy olyan minőségi “dimenzióváltás” előtt áll, amelyben fontos, hogy minél többen legyenek, akik rendelkeznek a túléléshez szükséges tudással és erővel.

Az ősi amerikai jövendölések egy olyan időszakról beszélnek, mely hatalmas változásokat hoz, s ami ami felfordítja a világot. Réges-régen megírták, hogy egy új típusú ember fog megjelenni a földön – bölcs és erős, félelem nélkül élő emberek csoportja, akik ragaszkodnak isteni természetükhöz, és őrzői lesznek minden teremtménynek. Ez az időszak 2012-vel megérkezett.

A Munay-ki rítusai az Indus Völgyi civilizáció Nagy Beavatásai közül valók, ami azt jelenti, hogy legalább százezer évesek. Ezeket a beavatásokat az első orvosságos férfiak és asszonyok vitték át Amerikába i.e. 30.000 körül, amikor még a jég uralta a Földet. Szibériából indultak, és a Bering szoroson keltek át Amerikába. Ezek a bátor utazók voltak az ősi Földőrzők.

A Munay-Ki a kecsua „szeretlek” szóból származik. A Munay-Ki kilenc beavatási rítusból áll, melyek abban segítenek, hogy egyike lehess az Új Embereknek, akik megváltoztatják a világot.  A Munay-Ki abban tud Neked segíteni, hogy a béke eszköze és az isteni fény közvetítője lehess.

A Munay-Ki rítusai megváltoztatják és felerősítik a fényenergia meződet. A rítusok olyan energiaátadási folyamatok, melyek meggyógyítják a múlt sebeit – karmikus és genetikai örökségedet. Újraprogramozzák a DNS-edet, lehetővé téve azt, hogy új testet „növessz”, olyat, mely másként öregszik, gyógyul és hal meg. A Munay-Ki arra hív meg Téged, hogy álmodj egy új világot Magadnak, a Földnek,  és keltsd is azt életre. Ahogy megtapasztalod a Munay-Ki erejét,  érezni fogod azon fénylények jelenlétét és bölcsességét, akik kitörtek a lineáris időből és már az időtlenségben élnek.

Ahogy megkapod a kilenc rítust, a csakráid is megkapják a megtisztulás lehetőségét, a tested Szivárvány Testté változik, hiszen a csakráid eredeti színeikben fognak ragyogni, akár a drágakövek.

 

Az idő MOST jött el

Az ősi amerikaiak próféciái beszélnek egy új emberiség eljöveteléről – akik transzcendális természetében megmutatkozik a félelem nélküliség. A Munay-Ki a kód ehhez az új emberiséghez, melyek energia átvitellel jutnak el egyik embertől a másikig. Közel mostanáig a Munay-Ki kilenc beavatása csak az andokbeli magasrendű beavatásokon volt elérhető.

Tradicionálisan, valakinek éveket kellett  tanulással eltöltenie mielőtt részt vehetett a beavatási rituálén. Az andokbeli Öregek úgy hiszik, az emberi történelem egy kritikus csomóponthoz érkezett, s ezen rítusok el kell, hogy jussanak minél több emberhez.

Dr. Alberto Villoldo hozta el Nyugatra a Munay-Ki rítusokat 2006-ban (www.munay-ki.org). Orvosi antropológia háttérrel évekig dolgozott, először amazonbeli sámánokkal, később pedig a laika-kkal, az inkák leszármazottjaikkal.

Mit kapsz a Munay Ki beavatáson?

  • A Munay-Ki kilenc beavatási rituáléból áll, amik segítenek megemelni rezgésszintedet.
  • Mélyebb lelki kapcsolatokat alakítasz ki. Könnyebben meglátod majd a teljes képet és az életet egy magasabb perspektívából fogod szemlélni.
  • Egyre jobban azzá válsz, aki igazából vagy: a lelki önmagad, a bölcsebb éned, az Isteni önmagad.
  • Életcélod világossá válik előtted, s követni fogod, ami örömet okoz neked.
  • Könnyebben fogsz egy magasabb bölcsességből, szeretetből, békéből, harmóniából és tisztaságból kiindulva élni.
  • Tudod ki vagy és szereted is azt.
  • Könnyebben zárod ki azokat a dolgokat az életedből, amik nem működnek.
  • Csodálatos módon megváltozol. A világ csodálatos módon megváltozik körülötted.
  • Az életed könnyebben áramlik majd és felfigyelsz a téged körülvevő csodálatos dolgokra.
  • Elkezded igazából tudni, hogy „Minden Rendben Van” és, hogy „Menny a Földön” ténylegesen elérhető.
  • Megtanulod a 9 rítus átadási módját,hogy segíthess másoknak is emelkedni és gyógyulni

 

 

Remélhetőleg a rituálék minél több emberhez elérnek majd. A prófécia szerint, ekkor tanúi lehetünk az új emberiség és civilizáció születésének a bolygón.

Mi vagyunk Azok, akikre vártunk!!

 

A Beavatási Rítusok

 

 

Első Rítus: Gyógyítók Rítusa

E rituálé, összeköt téged fényes teremtmények generációival. Ők a múlt Földőrzői, akik eljönnek, hogy személyes transzformációdban segítségedre legyenek. Temérdek spirituális segítség érhető el és ezek a fényes teremtmények dolgoznak veled, miközben alszol vagy meditálsz, hogy begyógyítsák a múlt és egyben őseink sebeit. Ezen rítus egyben felébreszti a gyógyító energiát kezedben, így mindenki, akit megérintesz áldott lesz.

Második Rítus: Az Erő Sávjai

A második rítus öt energia sávot tartalmaz, a földet, levegőt, tüzet, vizet és a tiszta fényt reprezentálva. Eme sávok a Fénylő Energia Testedbe kerülnek elhelyezésre, és mint egy filter, bontják le az öt elem egyikére az összes negatív energiát, ami feléd közeledik, így ezen energiák táplálni tudnak téged, ahelyett, hogy megbetegítenének.  A világban, ami tele van félelemmel, a sávok nélkülözhetetlen védettséget biztosítanak.

Harmadik Rítus: Harmónia Rítus

Amiben hét archetípust kapsz a csakráidba. Eme archetípusok, mint magok kerülnek beültetésre.   Ezek segítenek a lelki salakanyagokat megtisztítani, melyek a csakráidban halmozódtak föl, így azok eredeti, szivárványszíneikben tudnak majd ragyogni. E rituálé segít, hogy elhullasd a múltad, ahogy a kígyó elhullajtja a bőrét.

Negyedik Rítus: Látnokok Rítusa

E rítus fény utakat helyez el, melyek összekötik a látókérget a harmadik szem és a szív csakrával. A rítus felébreszti a benned rejlő látnokot és a képességet, hogy érzékeld az energia láthatatlan világát.

Ötödik Rítus: Napőrzők (Daykeeper’s) Rítusa

A rítus mestergyógyítók generációival köt téged össze, a múlt Daykeeper-jeivel azaz Napőrzőivel. Ők képesek segítségül hívni az ősi szent helyeket, mint például a Machu Picchu vagy Stonehange, hogy gyógyulást és egyensúlyt hozzanak a földre.  Képesek az embereket harmóniába hozni az Anya Földdel. A Napőrzők voltak a gyógyítók (curanderos), a gyógynövény szakértők és a bábák is, akik a születésnél és a halálnál jelen voltak. Általában nők voltak és nagy tudással rendelkeztek a föld női vonásairól. Ezzel a rituáléval elkezded a belső nőiességed gyógyítását, és segít, hogy átlépd félelmeidet és békében éld mindennapjaidat.

Hatodik Rítus: Bölcsességőrzők Rítusa

Összeköt téged fényes teremtmények generációival a múltból és a jövőből.  Ez a rituálé a belső férfiasságod gyógyulását segít elő. A Bölcsességőrzők dolga, hogy megvédjék a gyógyítás tanait és, hogy megosszák azokat másokkal, amikor időszerű és megfelelő.

Hetedik Rítus: Földőrzők Rítusa

A rítus összeköt téged az arkangyalokkal, akik a galaxisunk védelmezői. A Földőrzők, akik az összes élet védelmezői a Földön, ezen őrangyalok közvetlen védelme alatt állnak, s meg tudják idézni erejüket, bármely szituációban, amikor szükség van rá, hogy gyógyulást és egyensúlyt hozzanak.

Nyolcadik Rítus: Csillagőrzők Rítusa

E rítus biztonságban átjuttat téged a változásokon. Mikor részesülsz ebben a rituáléban, fizikailag elkezdesz Homo Luminoussá válni, lelassul öregedésed, DNS-ed új információkkal gazdagodik, és jobban ellenállóbbá válsz a betegségekre.

Kilencedik Rítus: Teremtő Rítus

Mikor ebben a beavatásban részesülsz, felébred benned a Teremtő-fény és az összes teremtmény védelmezőjévé válsz a legkisebb homokszemtől a legnagyobb galaxisig az univerzumban. E rituálé 2006 nyarán lett elhozva nekünk andoki Inka Idősöktől, azelőtt még sosem volt elérhető a földön, soha nem volt lehetséges, hogy eme megemelkedett tudatosságot egyik ember átadja a másiknak, egészen máig.

 

Forrás:

https://munaykihungary.wordpress.com/

Tapasztald meg az erejét ennek a tradíciónak, a természet eröit használó gyakorlatokkal! Ébreszd fel a benned rejlö bölcsességet és válj tudatosabbá, saját magad és az emberiség gyógyulásáért! Az idö most jött el!

A Rítusok egyenként is evégezhetők!

Igény esetén egyéni beavatás is lehetséges,ha érzed a hívást,keress meg e-mailben vagy telefonon a részletekért és időpontegyeztetésért! 

 

Időpont és helyszín az aktuális programok menüpontban.


Szeretettel várlak!

 

Angéla

Tapasztalatok megosztása