Szeretettel üdvözöllek az oldalon!

Az emberi faj egy óriási átmenet határán áll az elkülönültségből az Egység érzése felé. Fel fogunk ébredni, a sötétségből a fényre, a hamisból az igazságra. Fel fogjuk ismerni minden élő dolog egységét.

Mikor kérdezünk és amikor válaszolunk rájuk, akkor az elménk területén vagyunk és ez a játék csak megy és megy tovább. Az agy tehetséges abban, hogy szűnni nem akaró kérdéseket tegyen fel és ezekre végtelen mennyiségű válaszokat adjon. Mint amikor egy hagymát pucolunk, csak pucoljuk, pucoljuk és végül sehova sem jutunk. Csakis egy megoldás lehetséges, mégpedig az, hogy kiugrunk az elménkből és szabaddá válunk. Amíg az elme ott van, semmit sem tapasztalunk. Az elme nem talál megoldást, mivel ő nem akar semmilyen megoldást. A probléma az, ami az elmét folytonos mozgásban tartja. Az elme a túlélésért harcol. Ezredéve élünk az elmével, ezért szoktam a csacsis történettel példálózni, akit a vállaidon cipelsz. Az elmének persze több feladata van, mint egy csacsinak lenni. Viszont miatta képtelenek vagyunk bármit is tapasztalni. Amit tapasztalatnak nevezel, az valójában nem az. Mikor majd egyszer kijutsz az elmédből, akkor megtudod mi is az a 'tapasztalni'. Akkor felfedezed a feltétel nélküli szeretetet és a feltétel nélküli örömöt. Egyébként minden amit tudsz az feltételes. És mindez a megosztó éneden alapul. Gondolatokat használsz, ezek a mércéid és így az elme a gondolatokon alapul. Az elme megosztó, a gondolatok szintén elkülönítőek és az 'önmagunk' is kettéosztó. Minden megosztó. Tehát ketté vagyunk osztva belül, a családjainkban szintén, a társadalmunk és a kultúránk is megosztott, a civilizációnk és az egész bolygónk szintúgy. Muszáj befejeznünk ezt a játékot és ez csak úgy lehetséges, ha felébredünk.

Minden szenvedés gyökere az elkülönült létezés érzése. Tudatosságunk mindent feloszt; énre és nem-énre, az enyémre és a nem-enyémre, barátra és nem-barátra, népünkre és idegenre. Mivel mindent felosztottunk, félünk a másiktól. Ez a félelem pedig háborút, konfliktust és az erőszak más formáit szüli.

Helyrehozhatatlan ez? Egy rakás pesszimista filozófusnak és fásult szemlélőnek kell maradnunk, akik a kollektív balsorson siránkoznak? Nem szükségszerűképpen.

Habár mindnyájan különböző életet élünk, egymástől távol térben és időben, mégis biológiailag, érzelmileg és sprirituálisan egyek vagyunk.

Csak egy test van. Ami az állatokkal történik a tengerekben, az velünk is történik-férfival és nővel egyaránt.  Ami az erdőkkel történik, az a mi testünkkel is történik, mivel a testünk ugyanabból a földből származik, mint a fák. Hisz nem ’porból vétetett’ testünk, intelligenciával felruházva?
 A földünk meggyógyítására irányuló tudatos erőfeszítésünk saját testünk alapvető gyógyításához vezet.

Csak egy elme van. Ez az elme, ami az ősatyáinkon folyt keresztül, rajtunk, és majd gyermekeinken, és az ő utódaikon is átfolyik. A világ egyik részén, testvéreink által elszenvedett kollektív gyötrelem, vagy félelem rémálomként manifesztálódik álomban, vagy ébren valaki más számára a világ másik részén. Örömeinkben és fájdalmainkban a legmélyebben össze vagyunk kötve. Egyek vagyunk, és nem élhetünk tovább az elkülönültség illúziójában.
 
Csak egy tudatosság van. Közös világban élünk. Minden egyén, aki ráébredt az egységre, automatikusan befolyásol néhány ezer embert, a valóság egyetlen épeszű megtapasztalása felé terelve őket.
 
A valóságról alkotott megváltozott tapasztalásunk által az élet és a szeretet új módjait fedezzük fel. Egy jobb bolygót hozunk létre a jelen és a jövő számára. Ez a mi közös rendeltetésünk.

"Ha az egész világ felfedezi a szeretetet a kapcsolatokban,akkor a természeti csapások automatikusan csökkenni fognak."

- Sri Bhagavan -

A szenvedésen keresztül elért megvilágosodás - a ke­reszt útja - azt jelenti, hogy rúgkapálva és üvöltve kény­szerülsz belépni a mennyek országába. Végül megadod magad, mert már nem bírod elviselni a fájdalmat, de ez bizony hosszú és szenvedésteli út.

A tudatosan választott megvilágosodás azt je­lenti, hogy nem kapaszkodsz már a múltba és a jövő­be, és életed középpontjába a mostot állítod.

Azt jelenti, hogy az idő helyett inkább a jelenlét ál­lapotát választod „lakóhelyedül".

Azt jelenti, hogy igent mondasz arra, ami van. Ekkortól már nincs szükséged fájdalomra.

Mit gondolsz, mennyi idő kell még neked ahhoz, hogy képes legyél kijelenteni: „Nem hozok létre több fájdalmat és szenvedést"? Mennyi fájdalomra van még szükséged, mire meg tudod hozni ezt a döntést?

Ha úgy gondolod, hogy ehhez még idő kell, akkor megkapod. Hozzá a fájdalmat is...

Az idő és a fájdalom elválaszthatatlanok egymástól!

A választáshoz - a döntéshez - tudatosság, méghozzá magas szintű tudatosság szükségeltetik. Anélkül nincs választás. Attól a pillanattól kezdve választhatsz csak, amikor elhatárolod magad az elmédtől és annak kondi­cionált működési mintáitól; amikor jelenlévővé válsz.

Belső célod a fölébredés. Ilyen egyszerű. Ezen a célon a bolygón élő összes többi emberrel osztozol, mert ez az emberiség küldetése. Belső célod az egész – az univerzum és annak megjelenőben lévő intelligenciája – céljának kulcsfontosságú része. Külső célod az idők folyamán változhat, és az egyénenként más és más. Külső célod teljesítésének alapja: megtalálni belső célodat, és arra hangolódva élni. Ez az igazi siker alapja. E ráhangolódás nélkül – erőfeszítés, küzdelem, eltökéltség és kemény munka vagy ügyeskedés révén – ugyan el tudsz érni ezt-azt, ám az ilyen igyekezetben nincs öröm, és minden esetben a szenvedés valamilyen formájába torkollik.
A fölébredés olyan tudatváltás, melynek során a gondolkodás és a tudatosság kettéválik. A legtöbb ember számára ez nem esemény, hanem folyamat, amelyen keresztülmegy. Még az a kevés ember is, akik hirtelen, drámai és látszólagos visszafordíthatatlan fölébredést élnek át, keresztül fog menni egy folyamaton, amelyben az új tudati állapot fokozatosan minden tevékenységükbe beáramlik, azokat átalakítja, s ily módon beépül az életükbe.
Ha már fölébredtél, akkor nem veszel el a gondolkodásodban, hanem fölismered, hogy te a gondolkodás mögötti tudatosság vagy. Ettől kezdve a gondolkodás már nem végezheti önző, független tevékenységét, melynek eredményeként téged megkaparint, és az életedet irányítja. A gondolkodást tudatosság váltja fel. A gondolkodás életed irányítójából tudatosságod szolgájává minősül át. A tudatosság: tudatos kapcsolat az egyetemes értelemmel.

Egy másik szó rá a jelenlét...

/E. Tolle/